"a képzelet a tiéd"

és milyen igaz...

Légy megint a királynőm, gyere vissza hozzám. Rólad álmondom, minden éjszakán, tudom, ez így gagyi, de szívem visszavár, bárhol vagy hercegnőm, megtalállak, szívem választottja, és együtt megcsináljuk, tudod, a tervet, mit fülembe súgtál, azon az éjszakán, tudod, amikor együtt voltunk, te halkan sikongattál, és én elvesztettem az eszméletemet, őrült kábulatban szeretkeztünk, és én azt hittem, hogy ez örökké fog tartani. Vágytam rád. Szemedben az őrület fénye csillogott, amit irántam éreztél, tudom. De már nem haragszom rád, mert hiszem és bízom benne, hogy újra láthatom azt a különös fényt a szemeidben, emlékszel?, ahogy mondtam.

Mikor rád nézek, magamat látom, fiatalabb koromban. Mai napig nem értem, hogy történhetett velem ilyen. :o Pedig én szerettem, jó voltam hozzá, ittam minden szavát, Isten a tanúm rá.

Küzdök nap mint nap ezzel a szörnyű betegséggel. Próbálok felkelni, próbálom legyőzni a fájdalmat, a saját testemet. Nagyon nehéz. Tudom, hogy önző vagyok, de az utóbbi hetekben számtalanszor azért imádkoztam Magamban, hogy meghaljak végre. Eszméletvesztés, mint egy könnyű álom, csak vége legyen már. Túl sok időm van az ágyban fekve gondolkodni. Az jár az eszemben, hogy mennyi emberre haragszom. Rohadtul dühös vagyok még a saját barátnőmre is. Egészségesek, fiatalok, előttük áll az élet, lehetőségek sora és a semmire cs*szik el az életüket, bulizgatásokra meg mikor hol ki kivel stb. annyira szánalmas. Ha Én fel tudnék kelni, minden erőmmel azon dolgoznék, hogy a családomnak és a gyerekemnek jó legyen, ahogy tettem ezelőtt is. Nem pazarolnék el egyetlen percet sem. Talán az a film, a Fűrész, nem is hülyeség. Jó pár emberre ráférne egy kis játék...

nem hinném, hogy lenne pillanat, amikor ne gondolnék Rád... képtelen vagyok kiverni a fejemből. elküldtelek, hogy ne fájjon, hogy elfelejtsem, amit érzek, de nem megy. igazad van... örökké...

Tudom, hogy téged szeretlek, nem is érdekel már, hogy miért vagy mikortól. Semmi sem számít, örömmel tölt el ha minden nap láthatom...

te minden olyan vagy, ami én sosem voltam.

Nem bírom... egy segg vagyok. Sokak által irigyelt harmonikus párkapcsolatban. Lassan 4 éve. Ebből lassan 1 éve a legjobb barátjára vágyom. Veszettül... Egyszer részegen már majdnem, de azóta 5 lépés távolság... Megveszek érted és te is érted...

Amikor úgy éreztem enyém lehet, akkor veszítettem el talán örökre. Mindig reményt adott, pedig soha nem is volt remény kettőnknek. Megnősült. Előtte megcsalta. Hogyan szerethetem, nem tudom megmagyarázni, mert nem érdemli meg. Elengedném, de ahhoz meg kéne bocsájtani, ehhez meg megérteni kéne a őt.

ha hibáztam, akkor elnézést kérek! nagyon sokat gondolok még Rád. örökké szeretni foglak kicsi csillagocskám!!!!:(((((((((

Szeretek listázni. Pontosan tudom, hogy miért ilyenek a vágyálmaim. Eleinte arra vágytam, hogy aki akar azt eltaszítsam és ő még jobban akarva végleg megszerezzen magának. Egy ideje ezt némi erotikus agresszió is megspékelte. Aztán egyszer csak szerelmes lettem egy színész szarkalábas mosolyába, amihez nem kell a szája, hogy halld nevetni. A futárfiú ilyen. Folyton incselkedik, a járása hajózó, a kezei gyönyörszépek (a férfiakban először és a legjobban a kezük tud megfogni vagy elkedvetleníteni), az állán a szakálldarabka pedig felemelkedik, ha elmosolyodik. Talán hosszú haja van, de mást nem fogtam még fel sose belőle, más nem is számít. Órákon át tudnám nézegetni a mosolyát, és életemben először az sem baj, hogy ő észre sem vesz.

Megcsaltam a barátnőm kétszer, akkor azt hitem mindegy úgyis szakítok vele. Szakítottam is vele emiatt, de rájöttem mekkorát hibáztam és most ki akarok vele békülni. El kell mondanom neki, mert felemészt a bűntudat.

miért kellett beszélnünk, miért kellett találkoznunk? életem legjobb dolga voltál, minden reggel a szavaidra ébredtem, s a szavaiddal aludtam el minden éjjel. vége lett, mert nem vagyok önző, mert úgy döntöttem, hogy nem teszem tönkre magam, hogy várok valamire, ami sosem történhet meg. gyáva voltam, mert az évek, amik mögöttem vannak, megtanítottak nem hinni a csodában... aztán egy mondatoddal igazoltál...
azóta sem tudok másra gondolni, azóta is arra vágyom, hogy Te legyél a gyermekem apja....

Most "sok" férfihoz szólnék...
- Felhívnálak... de most is magamra gondolok, s nem merlek. Sokat gondolok rád, hogy egy ilyen szomorú helyzetben...amikor mondta, hogy zokogva hívtad fel... Lélekben veled vagyok, mert Te is velem voltál, amikor nehéz helyzetben voltam. Te mondtad, hogy van miért. Bár ezt gyakran elfelejtem, de VAN MIÉRT. Talán, eddigi életem legszebb, s legfontosabb mondatát tőled kaptam. Remélem, a barátnőd melletted van, s vigyáz rád...Azt hiszem, ő szeret téged, s támaszod tud lenni. Én ehhez még gyerek vagyok...
- Még mindig eszembe jutsz.... bár, azt nem tudom, hogy miért. Lehet, hogy folytatnám azt egy éjszakára, ami félévig tartott. Te is meghatározó voltál az életemben. Mit is mondhatnék? Izgalmas vagy, és ijesztő. téged csak szociopatának nevez, s örül, hogy már nem tartjuk a kapcsolatot.
- Lehetett volna valami, szex, vagy csak még több csók, ha nem lett volna ő. Rád is gondolok, mert izgató vagy... egy kicsit.
- Haragszom rád. Haragszom, hogy nem hiányzom, nem írsz, nem keresel. Még éretlenebb s értetlenebb vagy az emberekkel, mint hittem. Pedig szívesen simogattalak volna, ha nem lett volna ő (ez kezd egyre viccesebb lenni így....) Szóval, lehet, hogy veled még összesodor a sors...
- Összeköt veled az első élmény, az első komolyabb, akaratlagos szerelem. 3 éve leszünk együtt... De nagyon rettegek tőle, hogy a szerelem elmúlt. Már sokat sírtunk együtt, elbúcsúztunk, de nem tudjuk elengedni egymást. Annyira érzem, hogy nekem kell itt NEM-et mondanom... Mit tegyek? Olyan egyedül érzem magam, s baromira ÖNZŐ VAGYOK. ÖNZŐ. De szeretlek is, a korlátozott értelemben. Tudom én. Hidd el, te sem érsz már rá... Tudom, hogy van olyan nő, aki többet tudna adni neked...... tudom..... és szégyellem magam, hogy én megtartalak magamnak: apának, barátnak... s egyre kevesebbszer... szeretőnek....

úgy élem túl, hogy azt gondolom: neked készítem az ételt, neked ágyazok, neked mosom a hajamat és miattad maradok életben.

szép ígéretek egy két személyes hintán.

nem mehet így tovább.tudom. december végéig adtam időt, most mégsem tudlak elengedni.pedig a napnál is világosabb, hogy nincs értelme... az elején inkább csoda volt s izgalom... meg persze ajándék, hogy TE velem... olyan szürreális irreális, mint egy olyan történet, amit az egyik kortárs regényben olvashatsz mostanság, de sosem hitted hogy a plátói fikciók felhőin túl a valóság egyszer majd így simítja végig az arcod... azóta eltelt jó pár hónap... én elkezdtem elhinni ragaszkodni kapaszkodni... mert kellett és mert kellesz. mégis minden éjjel sírva hajtom a fejem a párnára és érzem ahogy távolodsz abba a misztikus ködbe ahonnét előbukkantál.tudom hogy az élet és a körülmények... is... egy másik szakaszán vagy az élet egy más dimenziójának.én kicsi vagyok... de a te nagyságod s ragyogásod fénye beterít eláraszt felmelegít. de ez nem elég.ő azt mondta tönkreteszem a családotokat. sosem tenném... nem tudom és nem is tehetem... kétségbeesetten nyújtom a kezem, hogy egy apró  kilógó cérnaszálat elérhessek ruhád szélén... csak valamit érinthessek még ami a Tied.
jó volna, ha nem lennék olyan önző, hogy keveslem ezeket a pillanatokat, de túl nagy árat fizetünk érte mindketten.tudom hogy értenéd... de nem tudom elmondani... szeretném ha újra itt lebegnél a csodában... látom, menned kell!
szeretlek akkor is

Tudom, hogy nem jó ez így! Tudom, hogy tennem kéne valamit, hogy megváltozzon az életem! lassan 25 leszek se életcél se munka hely... a lakásból sem teszem ki a lábam! Csak várom a csodát... közben pedig hízok csak hízok egyre jobban... depressziós vagyok, de félek elmenni dokihoz! Nem tudom, hogyan kezdjek neki újra normális életet élni

Nem tudom mit érzek irántad de akarlak, kívánlak, gyotor a vágy utánad pedig nem szabad. Alig látjuk egymást és azt hittem sikerult elfelejteni. Tudom hogy szeretsz. Látom, érzem. Látom a szemedben amikor rám nézel, érzem ahogy megpuszilod az arcomat. Bámulsz amikor azt hiszed senki nem látja..Karácsonykor is arra vágytam hogy ne torodj semmivel csak szoríts a falhoz és csokolj ahogy csak bírsz. Tudom hogy feleslegesen szenvedek. Nem vinne rá a lelkiismeret se téged se engem hogy fájdalmat okozzunk és tonkretegyunk egy régi barátságot. Túl jo ember vagy.Néha arra vágyok hogy légy onzo,gátlástalan szemét aki megszerez magának mert én nem tudok lépni... tudom hogy nem szabad. Már nem tudom mi fájna jobban. Egyáltalán miért kell így szenvedni már évek ota ha nem szabad? Ha soha nem teljesulhet be? Hány évig fog még tartani ez a pokoli kín?

Szeretem Őrülten nagyon, nem tudom nélküle elképzelni az életem. Minden apró érintés feltüzel és egyben megnyugtat. A hangja a szívemet simogatja, ahogy Rám néz elégek . Miért, miért nem lehetek az Övé???

Annyi év után büszkeséggel tölt el, hogy valamit végre jól csinálok, valami történetesen tökéletesen működik. Mert ebbe a kapcsolatba beletetettem mindent, amit csak lehet, és ez kihat az élet további területeire is. Mindig is az emberi kapcsolatok álltak nálam az első helyen. És habár egyetemre járok és komoly, felelősségteljes szakma lesz a kezemben közel fél év múlva, akkor sem mondanám magam karrieristának. Hiszen a munkám ott van-e mikor szomorú vagyok és vigasztalásra van szükségem? Ugye...
Viszont ez a kapcsolat jelent nekem mindent. Magabiztos vagyok benne és boldog. Hiszem azt, hogy ha valaki folyamatosan odafigyel egy kapcsolatra és tesz azért, akkor az örökké tarthat. Hiszen ki hitte volna 3 évvel ezelőtt?

Nem értem, hogy miért teszed, de tudom, mindig is tudtam, mennyire bízol bennem, Istenem. És köszönöm. Sok évbe telt, de a türelmed hatására lassan én is elkezdtem bízni magamban. Minden erőmmel azon leszek, hogy megháláljam a szeretet, amit adtál nekem. Küzdeni fogok értem, érted.

Valami elveszett... megint! Talan vegleg a Nom. A munkam mar jo par hete! Hallgatom a chill-t, talan a 16. Pohar teli es persze voros. 2006-bol... jobb is volt akkor. Tul sok szenyt kaptam mar! Par honapja madarat lehetett fogatni velem, edes oktober? De most...

utoljára veled, tőled voltam boldog. Elveszett. Meghaltál. Hiányzol. Gyűlnek egyre a veszteségeim. Ki akarom tenni végre a pontot a mondat végére.

Én meg megvetést és szánalmat éreztem mikor nem te hívtál vissza. Soha nem fogsz felnőni?!

Többre vágyom, mint a barátom tudna nyújtani!!! NEM SZERETEK VELE SZERETKEZNI SE CSÓKOLÓZNI! DE nem bírom elengedni, mert szükségem van rá! Kell, hogy az életem része legyen mert bele bolondulnék, ha nem lenne itt velem! Félek, hogy nem bírom tovább a jó szex nélkül és előbb vagy utóbb megcsalom! De fájdalmat sem szeretnék neki okozni, mert nem érdemli meg! De testileg nem rá vágyom...

Oké, régen volt indokolt papírzacskóban átcsúsztatni a pénztárgép alatt, de én még mindig úgy gondolok a terhességi tesztet kérő nőkre, mint szegény bajbajutott ártatlanokra, és SOHA nem mondanám azt nekik a terem füle hallatára, hogy "a polc végében lehet gyönyörködni..."

Semmit nem éreztem amikor megkaptam az SMS-ed. De mégis. Unalmat.

Meg szeretnék halni!

Kicsinál a stressz. Elértem a legvégső pontot, ahol már nem feszíthetem tovább a húrt, de muszáj :(

Már több, mint 2 hónapja éjjel nappal dolgozom, gyakran 3-4 óra alvás után folytatom. Éjjel nem tudok aludni, csak fekszem és azon kattogok, hogy mit kell még elintéznem. Ha valami nem jön össze elsőre, mindenkivel ordibálok, remegek az idegtől, csapkodok. Dühroham a javából.

Ismert lettem, mindenhez a nevemet és az arcomat adom, rengeteg ember munkáját irányítom... nem tudok vele megbirkózni. Májusban, teljesen más miatt, idegösszeroppanásom volt, azóta nem bírom a nyomást.

Ma hajnalban megvolt életem első pánikrohama. A családom könyörög, hogy lassítsak, de én nem tudok leállni, nem tudok :( meg fogok őrülni, mint a nagymamám.

Ha legalább azt mondta volna az a pirimitív, vidéki panelproli, hogy antipatikus, elfogadnám. De azt mondta, hogy unszimpatikus. Még szerencse, hogy van más, aki elfogad és akivel szeretjük egymást. De a sebek akkor is sebek maradnak, amikor mind a ráció, mind az emóció elévült. És az a legszomorúbb, hogy majdnem abba a házba költöznénk, ahol a vidéki primitív panelproli behazudott álompasija lakik.